Barion Pixel
Back

Malom játékszabály

A malomjáték szabályai

A malomjátékot – más néven csoszogóst – az itt látható táblán játssza két játékos, fejenként kilenc-kilenc bábuval. A játék két részre oszlik.
Az első részben a játékosok felváltva egy-egy bábut helyeznek a tábla valamelyik csomópontjára. Ezek a táblát alkotó három téglalap sarkai, illetve a vonalak kereszteződései; az ábrán betűk jelölik őket. A már letett bábuk nem mozdíthatók; bábuinkat csak üres helyre tehetjük. Ha valakinek sikerül három bábuját a vonalak mentén vízszintesen vagy függőlegesen egymás mellé tennie – a téglalapok valamelyik szélén vagy a négy összekötő vonal egyikén -, ezzel „malmot” csinált, s jutalmul leveheti az ellenfél valamelyik bábuját.

A levett bábu nem tehető vissza többé. Nem szabad levenni olyan bábut, ami éppen malomban áll; kivéve azt a ritka esetet, ha az ellenfél valamennyi
bábuja malomban van.
Ha mindkét játékos elhelyezte kilenc-kilenc bábuját, kezdődik a játék
második része. Itt felváltva lépnek egy-egy bábujukkal, mindig a vonalak
mentén, s mindig csak a szomszédos csomópontig. (Például A-ról B-re vagy
J-re, T-ről Q-ra, S-re, U-ra vagy W-re.) Nem lehet olyan csomópontra lépni,
ahol már áll figura, akár az ellenfélé, akár a sajátunk.
Most is malom létrehozása a feladat. Aki malmot csinál, levehet egy
ellenséges bábut, ami nem áll malomban.
Ha valamelyik játékosnak pontosan három figurája maradt, ugorhat: nem kell
többet a vonalak mentén közlekednie, hanem bármelyik szabad csomópontra
átugorhat bábuival, akárhol álltak is azok. Ha azonban ezután ellenfelének
sikerül malmot csinálnia, nyert, hiszen ha a három közül levesz egyet, kettő
marad, ennyivel pedig nem lehet malmot csinálni.
A játék véget érhet úgy is, hogy a soron levő játékos nem tud lépni, mert
minden bábujának el van zárva az útja – ekkor vesztett. (Ez csak a játék
második részében következhet be, mivel az első részben bárhova lehet rakni;
s csak akkor, amikor a játékosnak még legalább négy bábuja van, mivel
hárommal már ugrálhat.)
Érvényes malom természetesen, ha meglevő malmunkat kinyitjuk – kilépünk az
egyik bábuval -, majd újra bezárjuk. Ezt ismételgetni is lehet, aminek
csiki-csuki a neve; ellenszere a ki-be lépegető bábu útjának blokkolása,
valamint az ugrálás, amikor lehetővé válik. A csiki-csukit megegyezés
szerint tiltani is lehet.

Az összes – tizenhat – lehetséges malom helyzete:

<>vízsz. függ.
A-B-C A-J-V
D-E-F D-K-S
G-H-I G-L-P
J-K-L B-E-H
M-N-O Q-T-W
P-Q-R I-M-R
S-T-U F-N-U
V-W-X C-O-X

forrás: http://mek.niif.hu/00000/00056/html/135.htm

A takaró grafikája Szert-Szabó Dorottya keze munkája